Három napos kiránduláson vehettek részt a Denver környéki magyar családok a Larkspur melletti Jellystone Parkban. A hőség ellenére szép számmal jöttek össze péntektől vasárnapig az érdeklődők és nagy örömünkre a távolabbi Forth Collinsból és a déli Colorado Springsből is voltak, akik csatlakoztak a hétvégéhez.

A péntek délután kezdődő programon elsősorban a kisgyerekes családok vettek részt, a gyerekeket számos izgalmas program várta. Elkísérhették a legelni szaladó kecskegidákat, medencézhettek, póni-lovagolhattak, szénás-kocsizhattak („hayride”), sőt, egyesek még jurtában is aludhattak. Természetesen napközben, a mintegy húsz fős kis csapat egy rövid kirándulástól sem rettent vissza, a nap fénypontját pedig minden bizonnyal a szalonnasütések jelentették az esti tábortűznél. Talán nem is gondolnánk, hogy az ilyen sütögetésre bizony nem túl gyakran nyílik lehetőség, így a nyárson sültekkel gazdagon „terített” asztal igazi magyaros hangulatot teremtett. A gyerekek a tűz körül esti mesét hallgathattak, majd a sötét éjszaka csendjét lassan-lassan megtörték a magyar népdalok első hangjai, melyet citeraszó kísért. Nagyon fontos, hogy a kisgyerekek is szerezhessenek ilyen élményeket, amelyek „kóstolót” adnak a magyarországi hagyományokból – mindezt szüleikkel együtt, közösségben. Az ilyen hétvégi együttlétekre a klub történetében számos példa van a múltban: az idősebbek elbeszélései szerint régen rendszeresek voltak a közös kirándulások, ahol az esti nótázásokat gyakran még harmonikaszó is kísérte. A mostani hétvége is mutatja, hogy a fiatal családok is összetartanak, számukra is fontos egy hasonló hagyomány megteremtése. Köszönet a kirándulásért a szervezőnek, Katona Csillának és minden résztvevőnek. A hétvégéről készült képek megtekinthetők a Galériában. Endrődi Judit

Comments are closed.